Veni-Styx : Bonts vitorlát!

Száraz volt a szám és lelkem új dolgokra várt
És közben álltam, a parton vártam
Álmodtam egy tengerről, a végtelen messzeségről
Csak nem láttam, titokban vágytam
Ólomlábaimmal kerestem az utat, de nem találtam
És elfáradtam, belefáradtam
Minden gondolatban csak a szabadságra vágytam
Eldobott láncok, már nem találtok!

Elhagytam végre már a szárazföld gondját
Hajómat repíti a szél
Egyszer majd szélcsend lesz és
behúzom vitorlám
De vissza sosem térek én!

nem vágyom többé már a bűnszínű világra
Vízre szállok, tisztán látok
Bárkámba rejtettem, kiknek én fontos lehettem
Együtt hajózunk, nincs már gondunk
Delfineket nézek, s bennem éget a Nap fénye
Szétáramlik, vérré válik
Szivárványt festek minden reggel fel az égre
Elég festék a maroknyi emlék...

Száraz kő árnyékban, zöldes hang
és a hegy sincs távol
Egy illat sző sűrű hálót, mely nő, folyton
szólít és húz hazámból...
De nem kell a szar, kinyújtott kar; felmar a
fehér kesztyűs kéz
Elég és kész!